Külföldi,
kalasnyikov-rendszerű fegyvertípusok
A kor követelményei és a fegyver története rendszerbeállításig
Az 1940-es évek elején, miközben dúlt a második világháború, egy
betegszabadságon lévő tiszthelyettes, M. T. Kalasnyikov megálmodta, majd
elgondolásait csiszolgatva megalkotta a világ legelterjedtebb
gépkarabély-családjának első tagját. Abban az időben erős igény jelentkezett a
hatásos lőtávolság csökkentésére, hiszen míg a puskák bőven ezer méter felett
voltak hatásosak, addig a szemben álló felek sokszor 300-400 m-ről lőttek
egymásra. Célszerű volt tehát egy csökkentett lőszer és fegyver kifejlesztése,
hiszen a puskák mellett rendszerben lévő géppisztolyok 100-200 m-es hatásos
lőtávolsága sok esetben kevésnek bizonyult. Ennek a hullámnak az egyik
előfutára volt a német Stgw - 44 gépkarabély, amely számos előnyének dacára túl
németes, túl precíz volt a harci körülményekhez, túl igényes az alapanyagaira
és kidolgozottságára a tömeggyártáshoz. Így aztán, különösen a német vereség
után, feledésbe merült. Bár külsőségeiben nagyban hasonlít az AK - 47-re,
mégsem tekinthetjük közvetlen elődjének, hiszen tömegzáras reteszeléssel
működött.
|
|
|
Az Ak - 47 gázelvételes zárolású, gázelvételes rendszerű automata gépkarabély. Lőszere a fent 43 M 7,62 x 39 mm karabélylőszer. A cső kétharmada körül helyezkedik el a gázátömlő furat, amelyeken át a lőporgázok a gázhengerbe kerülve hátrafele mozdítják a gázdugattyút, amely a zárkeret közvetítésével a forgó zárat kireteszeli, a hüvelyt kiveti, a kakast fölhúzza, majd a helyretoló rugót összenyomja majd az összenyomott rugó erejének hatására előrefele mozog, amikor a tárból újabb lőszert tol a töltényűrbe, s tűznemtől függően el is süti azt. A gépkarabély robosztus felépítésű, annak tokját egyetlen darab acéltömbből marták, majd erre került a 0,8-1 mm vastag acéllemezből készült tokfedél. Hűen tükrözi ez a korabeli szovjet tervezési irányelveket: míg a nyugat akkoriban még sok esetben az örökkévalóságnak tervezett, addig ők csak addig, amíg a szocializmus él és fennmarad: ez pedig akkoriban az örökkévalóságnál is hosszabb időt jelentett. Nem csoda hát, hogy az eltelt évek igazolták, hogy semmilyen éghajlaton sem lehet elnyűni a fegyvert, megbízhatóan működik a legmostohább körülmények között is. A szovjet hadsereg katonái az ötvenes években lezajlott átfegyverzés után igen hamar megkedvelték ezt a fegyvert. Tárában harminc darab töltény fér el, amit egyes (öntöltő) és sorozatlövés (automata) formájában lehet üríteni, bár meg kell jegyezni, hogy ekkor a felcsavaró nyomaték jelentős. Ezt később csőszájfékkel és kompenzátorokkal próbálták ellensúlyozni, több-kevesebb sikerrel. A csőtorkolat külső részét menettel látták el, melyre a húzott végű lőszerek sikeres ellövését elősegítő visszalökés erősbítőt lehet felcsavarni, vagy a menetet védő gyűrűt. Szintén ide lehet felhelyezni a PBSz jelű, kiváló hatásfokú hangtompítót is, amelyhez speciális, csökkentett lőportöltetű lőszert javallott használni. A fegyver rövid idő alatt elterjedt a Varsói Szerződés országaiban, a Távol-Keleten, s a szovjet-arab testvériség jegyében a Közel-Keleten is. Később további módosításokat tettek a konstrukción, terveztek hozzá felcsavarható kompenzátort, csőszájféket és lángrejtőt is. A kompenzátor a lövés közbeni felcsavaró nyomatékot hivatott kompenzálni a lőporgázok felfele történő elvezetésével. A csőszájfék a lőporgázok hátravezetésével a hátralökő hatást (reakció erőt) csökkenti több-kevesebb mértékben. A lángrejtő a torkolattűz mértékét csökkenti akképp, hogy szétszórja a még el nem égett lőporszemcséket a levegőben, elősegítve azok mihamarabbi oxidációját. |
A
kalasnyikov rendszerű gépkarabélyok működése
Korai módosítások a 70-es évekig
A negyvenes években kifejlesztett fegyver tökéletesen megfelelt kora
követelményeinek, de csakhamar kiütköztek a gyermekbetegségei. 1948-ra három
gyár közösen végezte az AK-47 gyártását (a próbagyártást Tulában végezték): 74.
sz. gépgyár, Izsmas; 622. sz. Mechanikai Művek, Izsmek; 524. sz. Izsevszki
Motorgyár, Izsevszk. Előbbi kettő az alkatrészeket gyártotta, míg a harmadik az
összeszerelést végezte. Csak 1949-ben mintegy 80000 db került ki a
gyártósorokról.
Eleinte , 1949-1951 között a fegyverek kizárólag préselt és sajtolt
alkatrészekből készültek, tekintettel ezek egyszerűségére,
munkaerő-igénytelenségére, hatékonyságára. Egy forgácsolt tok elkészítéséhez 45
kg acélra volt szükség, míg egy sajtolt tokhoz 8,5 kg-ra, ráadásul a sajtolás
70%-kal kevesebb időt vett igénybe, és 200-zal kevesebb gépi műveletet. 1951
után azonban a jármű- és repülőgépipar elszippantotta a sajtolótechnológiát,
ezért visszatértek a forgácsoláshoz, ami erősebb tokokat eredményezett. Csak
magát a tokot egy 2,65 kg-os tömbből forgácsolták egy 0,65 kg-os tokká.
Az ötvenes években a keleti blokkban általános tendenciaként csökkentek
a háborús mértékű hadikiadások, és egyre inkább előtérbe kerültek a polgári
piacra szánt termékek, mint legyártandó irányzatok az ötéves tervekben.
Előtérbe került hát a költségtakarékosság a Szovjetunióban is, de persze csak
úgy oroszosan. Értem ezalatt azt, hogy nem az örökkévalóságnak terveztek és gyártottak
ezután, megelégedtek csupán azzal, ha a következő öt generációt kiszolgálja a
termék. Ez a Kalasnyikovokban úgy jelent meg, hogy a kovácsolt acéltömbből és
mart ház helyett acéllemezből sajtolják a továbbiakban ezt a főalkatrészt, így
csökkent a fegyver súlya (4,3 kg-ról 3,14 kg-ra), ami kellemesebb felhasználási
tulajdonságokat eredményezett (gondoljunk csak bele egy huszonnégy órás
őrségbe…), illetve jelentősen csökkent az anyagköltség és a megmunkálási gépidő
is. Persze így a fegyver veszített valamelyest a tartósságából, de mint azt a
fenti példa is érzékelteti, még mindig több fegyvert "hagytak el" a
katonák, mint elkoptattak.
A másik nehézség, amit ki kellett küszöbölni, az a fa ágyazás problémája volt.
Egy ilyen ágyazás minden szépsége ellenére sem viseli olyan jól az időjárási
viszontagságokat, mint egy műanyag, illetve sokkalta költségesebb és több
kézimunkát is igényel. A műanyagok fejlődése törvényszerűen hozta magával a fa
részek műanyagra cserélését, ami ma már üvegszál erősítésű poliamid. További
feladatot rótt a fejlesztőkre, hogy a fegyver túl hosszúnak mutatkozott
bizonyos helyzetekben, mint pl. egy harckocsiban. Ennek hatására születtek meg
a rövidített - AKSzU - és a behajtható válltámaszos verziók - AKM (orosz).
Gondot okozott még a lövés közbeni kontroll, amit csőszájfék alkalmazásával
kompenzáltak, csökkentve a felfelé csavaró nyomatékot. További fogyatékossága
volt a konstrukciónak a mellső markolat kissé esetlen fogása, hiszen a görbe
tárat elég nehézkes megfogni lövés közben, a csőre simuló faágyazás pedig nem
biztosít minden esetben kellemes fogást. Így több megoldás is született,
amelyek jobbára előre vagy hátranyilazott pisztolymarkolatok.
A csökkentett méretű lőszerekhez való alkalmazkodás és az AK-74
A NATO országokban felismerték, hiszen ott égetőbb probléma volt, hogy a normál
méretű karabélylőszerek (7,62x51) túl nagy teljesítményt nyújtanak, túl nagy
súllyal és túl nagy költségekkel, így nekiláttak kikísérletezni egy kisebb,
hatékonyabb lőszertípust. Köztudott, hogy egy kemény páncélréteg átütéséhez nem
a lövedék tömege a legnagyobb segítség, hanem annak nagy sebessége a viszonylag
kemény anyag és a kis átmérő mellett. Így a tervezők belátták, hogy a csökkenő
lövedéktömeg mellett növelni tudják annak sebességét, mégpedig oly mértékben,
hogy annak az átmérőrelatív tehetetlensége megnő, míg az összlőszersúly
csökken. Kísérleteik közben még egy meglepő hatásra lettek figyelmesek:
átlőttek egy vizeshordót mind a régi, mind az új lőszerrel, s míg a régi
lövedék simán áthatolt a hordó mindkét falán, addig az új, kisméretű lőszer
csak behatolt, de ki nem jött, ellenben szétrepesztette a hordót. El is
nevezték a jelenséget hidrodinamikai sokknak. Ennek lényege az, hogy a kisebb
méretű lövedék kisebb tehetlenséggel rendelkezik, sebességét könnyebben
elveszíti, így a teljes mozgási energiáját átadja a közegnek, amiben mozog,
hiszen nincs meg a kritikus energiaszintje, hogy kilépjen abból. Ennek
következtében sokkal több energiát ad át, mint nagyobb átmérőjű társa, tehát
nagyobb stophatással rendelkezik, és a hidrodinamikai sokknak köszönhetően ott
is sérüléseket okoz (megrepedt erek, zúzódott, roncsolódott szövetek), amely
testrészek viszonylag távol esnek a becsapódási ponttól. Ezek a sérülések
nehezebben kezelhetőek a kiterjedtségük miatt, illetve a kisebb előfordulási
evidenciánál fogva.
Összességében a NATO államok úgy találták, hogy az új lőszer, az 5,56x45 mm
NATO sokkal alkalmasabb, mint elődje, a 7,62x51 NATO (.308 Winchester). Ebből
kifolyólag az új amerikai karabély, az AR-14, majd az AR-15/M-16 is erre a
lövedékre készült, együtt alkotva a világ egyik legszerencsétlenebb
lőszer-karabély párosát.
A vietnami háborúban ugyanis, ahol az USA először vetette be élesben az új
lőszert és karabélyt, számos olyan gyengeség ütközött ki, amelyek sok amerikai
katona halálát okozták, s nagyban hozzájárult a stratégiája jelentős
átértékeléséhez is. A kis méretű lövedékek ugyanis mindhiába szerepeltek jobban
a laboratóriumban az új fegyverrel tüzelve, mint régebbi társaik, vagy a
szovjet AK-47, hiába voltak pontosabbak és hatásosabbak, egy háború igen messze
áll a laboratóriumok ellenőrzött körülményeitől. Az anyagtakarékossági és az
olcsó gyárthatósági szempontok maradéktalan figyelembe vétele, a nem teljes
körű tesztelés ugyanis azt eredményezte, hogy a fegyverek igen sokszor
meghibásodtak, nem bírván a terhelést. Rávilágítottak Eugene Stoner
konstrukciós hibájára a direkt gázelvételes zárolással, amely igen könnyen
eltömődik a legkisebb szennyeződés hatására is, amely éppúgy származhat a környezeti
hatásokból (por, sár, piszok), mint a gyenge minőségű lövedék égéstermékeitől,
mint ahogy ez eleinte legtöbbször származott is. Tehát ahova nem érkezett
beszivárogni a sár a dzsungelben, ott a fegyver saját magát tömítette el. Ennek
megtisztításához szét kell szedni a fegyvert, s megérkeztünk a második fő
konstrukciós hibához, a kis méretű alkatrészdarabokhoz, amelyek hajlamosak
leesni. Épületben, betonpadlón, világosban ez nem katasztrófa, mert meg lehet
keresni, de esőben, éjjel a dzsungelben, miközben lőnek a katonára, igen
veszélyes mutatvány. Ezt tetézi a lövedék azon tulajdonsága, hogy amennyiben
aljnövényzettel találkozik, vagy valamilyen idegen közeggel, mielőtt
megközelítené a célpontot, azon áthaladva jelentősen veszít eredeti energiájából
és irányából. Ez sokkal rosszabb találati arányhoz vezetett, mivel az
ütközőzóna egyes esetekben dzsungel volt, dús aljnövényzettel. Ez aztán meg is
növelte rendesen a Vietkong partizánok túlélési rátáját, mivel az ő 7,62x39
mm-es Kalasnyikovjaik igencsak megbízhatóan működtek, és nem zavarta meg a
lövedék útját néhány kósza ág vagy levél sem. Ráadásul, aki már szedett szét
Kalasnyikovot, az tudhatja, hogy elég nehéz benne apró, könnyen elvesző
alkatrészt találni részleges szétszedés esetén. Mindezek ellenére, a szovjet
hadvezetés úgy döntött, hogy kifejleszti a maga csökkentett méretű lőszerét,
így Izsevszkben megszületett az 5,45x39 mm-es lőszer, és vele együtt az új
fegyver, az AK-74 is.
|
|
|
Az új lőszer egyik legemlegetettebb tulajdonsága, hogy ugyan a genfi egyezmények betűjének megfelel, de a szellemének aligha. Ugyanis a lövedék hegye üreges, amely igen érdekes külballisztikai tulajdonságokat eredményezett: a lövedék a testbe csapódás után bukdácsolni kezd, ami rettentő sebcsatornát és borzasztó roncsolást eredményez, viszont növeli a stophatást. Természetesen, amíg 1974-ben rendszeresítésre került, addig számos nehézségen ment keresztül. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a kisebb átmérőjű csőben megrekedt a víz, így víz alól lőve hajlamos volt megrepedni. Hiába volt minden politikai ráhatás, és hiába volt Kalasnyikov tekintélyt parancsoló neve és befolyása, amíg ezt a problémát meg nem oldotta, addig a cári szigort alkalmazó engedélyügyi biztosok nem "nyomták a pecsétet a papirosra". Nem véletlenül kellett a cári időkben is az első öt-tízezer lövést saját kezűleg leadnia a konstruktőrnek a fegyverével: ha berobbant egy lövedék, az nem katonákat sebesített meg, míg ha ennyi lövésnél sem történt akadály, az minden elvárásnak eleget tett. Így aztán megszületett a második generációs Kalasnyikov: az AK-74 és testvérei. |
Az AK-74 annyiban tér el az első generációtól, amennyiben a csökkentett méretű
lőszer azt megköveteli: legjellegzetesebb külső megkülönböztető jegye a sokkal
kevésbé ívelt tár, illetve az általában sötétebb sárga színezés az ágyazáson és
a táron. További különbség a kisebb átmérőjű csőtorkolat, bár ez csekély
gyakorlati értékkel bír, hiszen aki az előzőekből nem ismeri fel a különbséget,
az aligha ez utóbbiból fogja, illetve aki ilyen közelről néz bele a csőbe,
annak már úgyis mindegy… Az AK-74-es tömege mindössze 3,6 kg lett, kissé
nehezebb mint az AKM 3,14 kg- ja, de könyebb, mint az AK-47 4,3 kg-ja. A
visszalökő erő az AKM 7,19 J-járól csupán 3,39 J-ra csökkent. A kezelőszervek,
a működtetés, a részleges szétszedés gyakorlatilag megegyezik, így egy átlagos
közkatona is igen gyorsan átképezhető az új fegyverre (max. tizenöt perc!),
hiszen kezelésének készségszintű elsajátítására nincs ismételten szükség.
|
|
|
Ez óriási előnyt jelent az USA-val szemben, hiszen annak katonái az M-16 bevezetésekor oly sok újítással találkoztak, hogy századok haltak meg amiatt, hogy nem tudták a fegyverüket rendeltetésszerűen használni és karbantartani, amikor a frontvonalra kerültek. Egy ilyen veszteség elfogadhatatlan minden olyan állam számára, amely számon tartja katonái túlélési esélyeit, és erkölcsileg megengedhetetlennek tartja azok mészárszékre küldését. |
Az AK-100 széria: a harmadik generáció
Azt mondják, hogy Izsevszk az orosz fegyvergyártás Mekkája. Szinte minden
modern kézifegyver, amit valaha az orosz fegyveres erőknél rendszeresítettek,
itt készült, ebben a Moszkvától 1130 kilométerre lévő dél-uráli városban: az
AK-47, AKM, AK-74, AK-74M, a Makarov pisztolyok és a Dragunov mesterlövész
fegyverek (SzVD). El kell hogy mondjuk, nincs még egy olyan fegyver, amit
ekkora példányszámban gyártottak volna. Az egykori Edward C. Ezell, aki
tiszteletbeli elnöke volt a Nemzetközi Kézifegyverkutató Bizottságnak (USA), Az
AK-47 fejlődése című könyvében azt írta, hogy a több mint ötvenéves időszak
alatt, mióta sorozatban gyártják az AK-47-et, a Kalasnyikov gépkarabély jóval
túllépte az ötvenmilliós példányszámot, míg a legnagyobb konkurense, az M-16
darabszáma tíz és tizenegymillió között mozog. Harcoltak már a fegyverrel
Vietnámban, Afganisztánban, Nicaraguában, Afrikában, a Közel-Keleten és még
tucatnyi más tűzfészekben a világon, és egyre nagyobb hírnévre tett szert a
tartóssága, megbízhatósága, hatékonysága és egyszerűsége révén. Bárki is
használja azt, mindenki úgy nyilatkozik róla, hogy egy ideális fegyver. Nos, az
Izsmas Részvénytársaság, a Kalasnyikov rendszerek otthona egy újabb generációt
hozott létre. Az új generációs Kalasnyikov, az AK-100 széria három űrméretben
készült: a hagyományos 7,62 x 39 mm-es, a modern 5,45 x 39 mm-es és az 5,56 x
45 mm NATO űrméretekben. Hogy mit is jelent az új elnevezés? Az AK
természetesen az Avtomat Kalasnyikova (Kalasnyikov gépkarabély) rövidítése, míg
a 100-as szám egy régi típusjelölés az IZsMAS Fegyvergyárban: 100-as számú
termék. Tehát az AK-100 a modellt és a gyártót is jelöli. Megadva a 100-as
sorozatszámot, azon belül több módozatot különböztetünk meg: AK-101, AK-102,
AK103, AK-104 ÉS AK-105. Az eredeti prototípus, az AK-74M adott volt. Miért nem
az AK-74? A válasz: az IZsMAS mindegyik gépkarabélyt behajtható válltámasszal gyártotta:
azzal az elemmel, ami megkülönbözteti az AK- 74-et az AK-74M-től. Megjegyzendő,
hogy a rövid és behajtható válltámaszú AKSz74U-t ( Avtomat Kalasnyikova
Szkladnoj Ukorocsennij, model 1974) a tulai fegyvergyár gyártja, bár az
Izsevszki Kalasnyikov Fegyvertervező Iroda alkotta. Ezt a fegyvert főként az
orosz rendőrség használja. Az AK-74M, AK-101 és AK-103 típusok csöve 415 mm
hosszú, míg az AK-102, AK-104 és AK-105 típusok 314 mm hosszú csővel
rendelkeznek. Mindegyik gépkarabély ebből a sorozatból fekete felületkezelést
kapott, míg a behajtható tusa anyaga fekete üvegszálerősítésű poliamid.
A fegyver működése:
Minden AK-100 sorozatjelű gépkarabélynak három működési módja van:
biztosított, egyes lövés és sorozatlövő. Ezek közül a tűzváltókar megfelelő
állásba történő állításával válthatunk. A biztosított állásban a legfelső
pozícióban van a kar. Ekkor az elsütőbillentyű blokkolva van és a felhúzókar
csak részben húzható hátra, épp csak annyira, hogy ellenőrizhessük, van-e
lőszer a tárban. Így a kakas nem tud ráütni az ütőszegre, vagy a zárszerkezet
lőszert tolni a töltényűrbe. A legalsó állásban, amit "OD"
(agyinocsnij-egyes lövés oroszul) a tűzváltókar félautomata módba állítja a
fegyvert. Az újratöltés a lőporgázok segítségével történik, amelyek a gázhengerbe
vezetődnek a cső tetején. Tüzelés közben, mialatt a lőporgázok a lövedéket
keresztülpréselik a csövön, egy részük a gázhengerbe szökik és hátranyomják a
gázdugattyút. Ezáltal a teljes zár hátramozdul, a hüvelykivető kiveti az ellőtt
hüvelyt, s új lőszert tol a helyébe, amikor a rugó előretolja a zárszerkezetet.
A kör bezárul, a félautomata szerkezet ismét tűzkész. A sorozatlövéshez a
tűzváltókart középső állásba helyezzük - "AV" (avtomaticseszkij).
Ekkor a lövés közben a kakas önműködoen elsüti a betöltött lőszert blokkolás
nélkül, amíg az elsütőbillentyűt fel nem engedjük. Sokan úgy tartják, hogy az
AK-100 széria az orosz terjeszkedés jele a fegyverpiacon, amivel az IZsMAS
akarja növelni nemzetközi jelenlétét. Amikor az 5,45 x 39 mm-es kaliberű fegyverek
megjelentek, hogy leváltsák a 7,62 x 39 mm- es karabélyokat, azt tapasztalták,
hogy a hagyományos külföldi vevők legtöbbje kétszer meggondolta, hogy
megrendelje-e. Legtöbben nem bíztak annyira az 5,45- ösben, mint a jól bevált
7,62-es kaliberben. Ráadásul az 5,45 x 39 mm-es lőszert nehezebb volt
beszerezni, míg a 7,62 x 39 mm-est könnyű. Következésképp jelentősen csökkent
az export. Épp ezért fejlesztette ki az IZsMASH párhuzamosan három kaliberben
az új generációs fegyvereit: az 5,45-ös, a 7,62-es és az 5,56-os űrméretekben.
Az 5,56 x 45 mm-es Kalasnyikovok kifejezetten exportra készültek. El kell
mondani, hogy a NATO lőszert tüzelő AK-101 és AK-102 sokkal jobb eredményeket
mutatott fel, mint 5,45 x 39 mm-es társaik. Először is az 5,56-os lőszer hüvelye
6 mm-rel hosszabb, ami kb. 20%-kal nagyobb teljesítményt jelent. Másodsorban a
lőszeralkatrészek kiváló minősége is nagyban növeli a teljesítményt. A hosszabb
NATO lőszer karcsúbb, mint orosz társa, így kedvezőbb tulajdonságokkal
rendelkezik. Ezt jelzi, hogy a torkolati energiája egy AK-101-esnek 22-23 %-kal
nagyobb, mint egy AK-74M-nek. Miután megalkotta az 5,56 x 45-ös Kalasnyikovot
az IZsMAS, úgy tűnik, felkészült, hogy meghódítsa azokat a piacokat is, amelyek
eddig hagyományosan nyugati befolyás alá tartoztak.
|
|
|
Technikai adatok / 1. táblázat |
|||
|
Modell |
AK-74M |
AK-101 |
AK-103 |
|
Űrméret, (mm): |
5.45 x 39 |
5.56 x 45 |
7.62 x 39 |
|
Elméleti tűzgyorsaság,
(rpm) |
600 |
600 |
600 |
|
Hatásos lőtávolság, (m): |
1,000 |
1,000 |
1,000 |
|
Lövedék kezdősebessége,
(m/sec.): |
900 |
910 |
715 |
|
Lövedék tömege, (g): |
3.42 |
4.0 |
7.9 |
|
Karabély tömege üresen, tár
nélkül, (kg): |
3.4 |
3.4 |
3.4 |
|
Tárkapacitás, (db): |
30 |
30 |
30 |
|
Cső: |
Krómozott, 4 jobbra forgó huzaggal |
||
|
Huzagolós hossza, (mm): |
180 |
180 |
240 |
|
Csőhossz, (mm): |
415 |
415 |
415 |
|
Teljes hossz, (mm): |
|
||
|
- behajtott válltámasszal |
700 |
700 |
700 |
|
- kihajtott válltámasszal |
943 |
943 |
943 |
|
Szériatartozékok: |
Karabély, négy tár, szurony, tisztítókészlet,
olajzó, tisztítópálca, hordtáska, kezelési utasítás |
||
|
Extrák: |
Optikai irányzék, éjszakai irányzék. |
||
|
Technikai adatok / 2. táblázat |
|||
|
Modell |
AK-102 |
AK-104 |
AK-105 |
|
Űrméret, (mm): |
5.46 x 45 |
7.62 x 39 |
5.45 x 39 |
|
Elméleti tűzgyorsaság,
(rpm) |
600 |
600 |
600 |
|
Hatásos lőtávolság, (m): |
1,000 |
1,000 |
1,000 |
|
Lövedék kezdősebessége,
(m/sec.): |
850 |
670 |
840 |
|
Lövedék tömege, (g): |
4.0 |
7.9 |
3.42 |
|
Karabély tömege üresen, tár
nélkül, (kg): |
3.0 |
2.9 |
3.0 |
|
Tárkapacitás, (db): |
30 |
30 |
30 |
|
Cső: |
Krómozott, 4 jobbra forgó huzaggal |
||
|
Huzagolós hossza, (mm): |
180 |
180 |
240 |
|
Csőhossz, (mm): |
314 |
314 |
314 |
|
Teljes hossz, (mm): |
|
||
|
- behajtott válltámasszal |
586 |
586 |
586 |
|
- kihajtott válltámasszal |
824 |
824 |
824 |
|
Szériatartozékok: |
Karabély, négy tár, szurony, tisztítókészlet,
olajzó, tisztítópálca, hordtáska, kezelési utasítás |
||
|
Extrák: |
Optikai irányzék, éjszakai irányzék. |
||
|
|
Az AK-107 és az AK-108 születése
Az
USA hadserege a 60-as években állította rendszerbe az új 5,56 x 45-ös kalibert,
amire a szovjetek reakcióként az 5,45 x 39 mm-es lőszert hozták létre.
1965-66-ban a TSNII TOCHMASH, az orosz vezető kézifegyverkutató intézet új
irányelveket állított fel az automata kézifegyverek hatásosságával szemben. Az
előzetes kísérletek azt mutatták, hogy a kísérleti csökkentett teljesítményű
5,45 x 39 mm-es kaliberű lőszer tökéletes vetélytársa lesz a 7,62 x 39 mm-es
egységes, közepes 43M lőszernek. A katonai fejlesztők úgy hitték, hogy az új
"lőszer+fegyver" egység megmutatja az utat az új generációs kézifegyver
felé. Ezután a szovjet hadsereg egy új fegyvert akart kifejleszteni, ami
könnyebb de sokkal hatásosabb az AK-47 családnál, de megtartja az eredeti
koncepciót. A kiírás megtörtént, s az Izsmas és a Kovrov Arzenál fogadta el a
kihívást. Az AL-4-et a 60-as években fejlesztették ki. A csövét és a tusáját az
AK-74-en is alkalmazták. Az Izsmas megbízta a fiatal, de ígéretes tervezőt,
Jurij Alexandrovot, mint a projekt vezető mérnökét, hogy végezze el a
feladatot.
|
|
|
A Kovrov tervezőiroda Alexander Konstantinovot bízta meg a részvétellel. A hadsereg egy hasonlóan egyszerű fegyvert szeretett volna, mint az AK-47, de gazdaságosabb előállítási költségekkel. Épp ezért az AKM-et javasolták, mint alapmodellt. Cél volt úgy adaptálni a jól bevált lőszert, hogy egy hátrarúgást csökkentő mechanizmus segítségével növeljék a fegyver kontrollálhatóságát és csökkentsék a szórását. Jurij Alexandrov egy kísérleti fegyversorozatot hozott létre, közülük kettő az AL - 4 és az AL - 7. |
|
|
|
Az AL - 4 (Avtomat Ljogkij - könnyű karabély) komoly változáson ment keresztül. Hajlított sátorvasa volt, nem behajtható válltámasza és egy harminc darabos narancssárga tára csakúgy, mint az AKM-nek. Alexandrov állítása szerint bár az alapfegyvert 1969-ben fejlesztette ki, további módosításokat hajtott rajta végre a következő években. Végül a fegyver minden teszten tökéletesen megfelelt és a fejlesztés 1972. május 22-én befejeződött. |
|
|
|
Az AL-7 egy újabb lépés az AK74-en túlra. A későbbi verziónak, az AL - 7-esnek tipikus AK74M berendezése volt: behajtható válltámasz fekete üvegszál erősítésű műanyagból. A pisztolymarkolat, a tár és a sátorvas szintén az AK74M karabélyról származik. Ellentétben az AK karabélyokkal, mindkét AL fegyver préselt acéllemez felső ágyazással készült hűtőbordákkal, és a célgömb a borítás elején került rögzítésre. Ezidő alatt Mihail Kalasnyikov és csapata az AK - 74 teljes modernizációján dolgozott, adaptálandó azt az 5,45 x 39 mm-es lőszerre. "Lenni, vagy nem lenni" - melyik fegyver, az AL - 7 vagy az AK - 74 kerüljön rendszeresítésre, ez volt a kérdés. A program finanszírozása is egy volt a problémák közül, így végül kompromisszumos megoldásra jutottak a gazdaságosság és a hatásosság között úgy, hogy az AK - típusú fegyver továbbfejlesztése mellett döntöttek. Így az AK - 74 és módosításai lettek rendszerbe állítva. Az 1970-es évek végén és az 1980-as években az ABAKAN program keltette fel mindenki figyelmét. Ez a futurisztikusan előretekintő AN - 94-es gépkarabély volt, így aztán a tömegzáras reteszelés ötlete feledésbe merült. De csak időlegesen. |
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
